Adatvédelmi szabályzat

A jelen Adatkezelési Tájékoztató célja a részletes tájékoztatás a RENTBOX Kft. által végzett adatkezelésekről. Kérjük, figyelmesen olvasd el a tájékoztatót!

adatvédelmi szabályzat

A RENTBOX Kft. elkötelezett a személyes adatokra vonatkozó jogszabályok betartása mellett. Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletére (általános adatvédelmi rendelet), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényre (Infotv.).

Tartalomjegyzék

A RENTBOX Kft., mint adatkezelő

A RENTBOX Kft. üzleti alaptevékenysége nem személyes adatok gyűjtésén alapul. Személyes adatokat elsősorban abból a célból kezelünk, hogy szolgáltatásinkat a jogszabályoknak megfelelően nyújthassuk, illetve kapcsolatot tudjunk tartani veled.

A RENTBOX Kft.-vel kötött szerződések előkészítése és teljesítése körében felmerülő adatkezelések.

Ahhoz, hogy a RENTBOX Kft. mint magánszeméllyel, vagy egyéni vállalkozóval szerződést köthessen, szükségünk van bizonyos személyes adatokra.

A személyes adatokat csak a mindenkor hatályos adatvédelmi rendelkezések szerint kezelünk. Amikor kapcsolatba lépsz velünk, például, ajánlatot kérsz, gépjárművet vásárolsz vagy szolgáltatást veszel igénybe, levelezést folytatsz velünk vagy a honlapunkon egy formanyomtatványt adatokkal kitöltesz, azzal tudomásul veszed, hogy az adott kapcsolatfelvétel során megadott adatokat kezelni fogjuk.

A kezelt adatok körét minden esetben az adott szerződés egyedi sajátosságai határozzák meg.

Ajánlatkérés, illetve általános érdeklődés termékekről vagy szolgáltatásokról

Amennyiben bármilyen formában (telefonon, e-mailen, online formanyomtatvány kitöltésével, vagy személyesen) ajánlatot vagy felvilágosítást kérsz az általunk értékesítésre kínált gépjárművekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, az ajánlat vagy felvilágosítás kérése során a megadott adatokat fogjuk kezelni.

Az adatkezelés célja a megkeresésed, kérdésed megválaszolása.

Az adatok megőrzésének időtartama: amennyiben más jellegű, hozzájáruláson alapuló adatkezeléshez nem járultál hozzá, az adatokat az ajánlatkérés vagy egyéb megkeresés kezeléséhez szükséges időtartamig, de legfeljebb 12 hónapig tároljuk.

Gépjárművásárlás

Amennyiben gépjárművet vásárolsz nálunk, a gépjármű adásvételi szerződésben megadott adataid (név, lakcím, születési hely és idő, anyja neve, személyi ig. száma), valamint a megvásárolt gépjármű adatait kezeljük.

Egy adott ügylethez csak a legszükségesebb, adott szerződéshez szükséges adatokat kérjük el és használjuk fel.

Az adatkezelés célja az veled kötött szerződés teljesítése, és a számlázás.

Az adatok megőrzésének időtartama: amennyiben más jellegű, hozzájáruláson alapuló adatkezeléshez nem járultál hozzá, az adatokat az adásvételi szerződés teljesítésének ideje alatt, de legfeljebb 13 évig tároljuk.

Tájékoztatunk, hogy a számlát és egyéb számviteli iratokat (az azokon szereplő adatokkal együtt) a mindenkori számviteli jogszabályok előírásainak megfelelően (jelenleg legfeljebb a számlakibocsátás üzleti évének utolsó napjától számított nyolcadik év végéig) kötelesek vagyunk megőrizni.

Gépjármű vásárlása esetén a gépjármű adásvételi szerződés aláíróinak személyazonosságát két tanú hitelesíti. A szerződés a tanúk nevét, lakcímét, személyi igazolvány számát és aláírását rögzíti. A tanúk személyes adatait vállalatunk a szerződésre irányadó megőrzési ideig tárolja, azokat kizárólag a szerződéssel összefüggő célra használhatja fel.

Gépjármű bérlés

Amennyiben gépjármű bérlés szolgáltatást veszel igénybe vállalatunknál, a szerződésen megadott adataid (név, lakcím, születési hely és idő, anyja neve, személyi ig. száma, jogosítvány száma, telefonszám, e-mail cím) és a bérelni kívánt gépjármű adatait kezeljük.

Az adatkezelés célja a szolgáltatás teljesítése.

Az adatok megőrzésének időtartama: amennyiben más jellegű, hozzájáruláson alapuló adatkezeléshez nem járultál hozzá, az adatokat a bérbeadás teljesítésének ideje alatt, de legfeljebb 13 évig tároljuk.

Tájékoztatunk, hogy a számlát és egyéb számviteli iratokat (az azokon szereplő adatokkal együtt) a mindenkori számviteli jogszabályok előírásainak megfelelően (jelenleg legfeljebb a számlakibocsátás üzleti évének utolsó napjától számított nyolcadik év végéig) kötelesek vagyunk megőrizni.

Bérelhető gépjárműveink nyomkövetővel vannak ellátva, melyek rögzítik az adott autó aktuális sebességét, pozícióját. Ezen eszközök a bérelhető gépjárműveink biztonsága érdekében lettek beszerelve, sikkasztás vagy lopás vétsége elkerülése érdekében.

A RENTBOX Kft. honlapjának használatához kapcsolódó adatkezelés

A RENTBOX Kft. honlapja (www.rentbox.hu) egyes szolgáltatások használata esetén – azok használata minőségének növelése, illetve a felhasználó számára egyszerűbbé tétele érdekében – anonim felhasználó-azonosítókat (cookie) alkalmaz. Az anonim felhasználó-azonosító – cookie – egy olyan egyedi számítógép-azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas jelsorozat, amelyet a szolgáltatók a felhasználó számítógépére helyeznek el. A jelsorozat önmagában nem képes a felhasználót személy szerint azonosítani, csak számítógépének felismerésére alkalmas.

Amennyiben nem szeretnéd, hogy anonim felhasználó-azonosító kerüljön a számítógépedre, állítsd be a böngésződet úgy, hogy az ne engedje meg azok elhelyezését. Ebben az esetben azonban lehetséges, hogy egyes szolgáltatásokat nem vagy nem olyan formában érsz el, mintha engedélyezted volna az anonim felhasználó-azonosítók elhelyezését.

Üzletfejlesztési célú adatkezelések

A RENTBOX Kft. üzletfejlesztési tevékenysége során potenciális üzleti partnerei adatait is kezeli, későbbi kapcsolatfelvétel céljából, névjegykártya átadásával vagy más hasonló módon kifejezett hozzájárulás alapján. Ezekben az esetekben a RENTBOX Kft. az érintettekkel történő első kapcsolatfelvétel során jelen Tájékoztató megküldésével írásban is tájékoztatja az érintetteket az adatkezelés részleteiről. Amennyiben üzleti együttműködés nem jön létre, a RENTBOX Kft.  az adatok további kezeléséhez hozzájárulást kér tőled. Ezt követően bármikor lehetőséged van arra, hogy az alábbi elérhetőségen kérjed adataid haladéktalan törlését:

Kállai Péter – ügyvezető

Telefonszám: +36 30 970 8080

E-mail cím: info@rentbox.hu

Székhely: 2022 Tahitótfalu, Almásy László utca ¼.

Amennyiben külön nyilatkozat formájában ehhez előzetesen hozzájárultál, a RENTBOX Kft. – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grt.) 6.§ (1) bekezdése alapján – megkereshet közvetlen üzletszerzés célját szolgáló ajánlataival, hírleveleivel. A megkeresés a hozzájáruló nyilatkozatodnak megfelelően történhet postai levél útján, telefonon (sms-ben), vagy e-mail üzenet formájában. Abban az esetben, ha a megkeresésekhez hozzájárulásod adtad, de a későbbiekben mégsem szeretnél több ajánlatot, hírlevelet, termékismertetést kapni a RENTBOX Kft.-től, a hozzájáruló nyilatkozatot bármikor, korlátozás és indoklási kötelezettség nélkül, ingyenesen visszavonhatod az alábbi elérhetőségen:

info@rentbox.hu

Közvetlen üzletszerzési célból a RENTBOX Kft.  az általad megadott elérhetőségi adatokat kezeli (név, cím, telefonszám, e-mail cím), a hozzájárulás visszavonásáig.

A RENTBOX Kft. mint munkáltató adatkezelései

A RENTBOX Kft., mint munkáltató kezeli a munkavállalók (és egyéb jogviszony alapján munkát végző munkatársak), valamint adott esetben a hozzátartozóik személyes adatait. A munkáltatói adatkezelésekről az érintettek külön, részletes tájékoztatást kapnak.

Kik ismerhetik meg a RENTBOX Kft. által kezelt személyes adatokat?

A RENTBOX Kft. valamennyi munkatársának titoktartási kötelezettsége van.  A RENTBOX Kft. hangsúlyt fektet arra, hogy belső szabályozás és informatikai jogosultságkezelés révén biztosítsa, hogy az általa kezelt adatokat csak azon munkatársai ismerjék meg, akiknek munkaköréhez az adott személyes adat kapcsolódik.

Kiknek továbbíthatja a RENTBOX Kft. a személyes adatokat?

Adattovábbításra alapvetően jogszabályba foglalt kötelezettség teljesítése érdekében kerülhet sor, jellemzően hatósági megkeresés megválaszolása vagy adatszolgáltatás a közigazgatási, illetve nyomozó hatóságoknak (pl. rendőrhatósági megkeresések).

Egyéb, jogszabályban nem szabályozott esetekben, amikor harmadik személy részére történő adattovábbítás szükségessége merül fel, a továbbításra az érintettek írásbeli hozzájárulása alapján, az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről való előzetes tájékoztatást követően kerül sor.

Adatátadás finanszírozók és biztosítók részére

Amennyiben részben vagy egészben banki vagy lízing finanszírozással kívánsz gépjárművet vásárolni, és ennek ügyintézését a vállalatunkon keresztül kezdeményezed, az ehhez szükséges adataid átadjuk az általad megjelölt finanszírozó banknak vagy lízingcégnek. Ebben az esetben az adott bank vagy lízingcég is az adataid kezelője lesz. Tájékoztatunk, hogy ebben az esetben az adott bank vagy lízingcég adatkezeléséről a banktól, illetve lízingcégtől kaphatsz részletes tájékoztatást.

Amennyiben a gépjárművásárláskor a vállalatunkon keresztül kívánod megkötni a gépjárműre vonatkozó biztosításokat, vállalatunk az általad választott biztosító megbízottjaként fog eljárni, és az adataid a biztosítónak át fogja adni. Ebben az esetben az adott biztosító az adataid kezelője lesz. Tájékoztatunk, hogy ebben az esetben a biztosító adatkezeléséről a biztosítótól kaphatsz részletes tájékoztatást.

Adatbiztonság a RENTBOX Kft.-nél

A RENTBOX Kft. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az általa kezelt vagy feldolgozott személyes adatok kockázatarányos védettsége biztosított legyen, azaz ne következzen be az adatbiztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi (adatvédelmi incidens). Vállalatunk rendelkezik azokkal, a kor követelményeinek megfelelő technikai eszközökkel, amelyek az adatvédelmi incidensek bekövetkezésének esélyét kockázatarányosan csökkentik.

A RENTBOX Kft. a kiszervezett tevékenységek körében olyan partnerekkel működik együtt, akik a birtokukba jutott személyes adatok biztonságát szerződésben garantálják. A kiszervezett tevékenységet végző partnerek kiválasztásakor szempont, hogy az adatok biztonságát tekintve a partner megfelelő garanciákat nyújtson.

A papír alapú dokumentumok megsemmisítése helyreállíthatatlan módon történik.

A RENTBOX Kft. munkatársai adatvédelmi tudatosságát adatvédelmi oktatás révén biztosítja, ezzel is elősegítve az – informatikai vagy nem informatikai jellegű – adatvédelmi incidensek megelőzését és megfelelő kezelését.

Bírság továbbszámlázása, biztosítási ügyintézés, hatósági megkeresés

Amennyiben bérbe veszel egy gépjárművet, és azzal szabálysértést követsz el vagy egyéb, pótdíj szankcióval járó szabályszegést követsz el (pl. jegyváltás nélkül parkolsz), a kiszabott bírságot, díjat vagy pótdíjat továbbszámlázzuk. Ezekben az esetekben a szükséges, a bérleti szerződés megkötése során megadott adataid (név, lakcím, születési hely és idő, anyja neve, telefonszám, e-mail cím) kezelni fogjuk. Ha pedig a gépjárművel olyan esemény történik, amely biztosítási káreseménynek minősülhet, úgy a kárbejelentőn megadott adataid kezelni, valamint továbbítani fogjuk a biztosítónak.

Az adatkezelés indoka a jogos követelés érvényesítése.

Az adatok megőrzésének időtartama: az igényérvényesítéshez szükséges idő, illetve a követelés elévülésének időtartama (a kár bekövetkeztétől számított öt év), illetve a számlát és egyéb számviteli iratokat (az azokon szereplő adatokkal együtt) a mindenkori számviteli jogszabályok előírásainak megfelelően (jelenleg legfeljebb a számlakibocsátás üzleti évének utolsó napjától számított nyolcadik év végéig) kötelesek vagyunk megőrizni.

Amennyiben a gépjármű használata során hatósági eljárás indul, és a hatóság ezzel kapcsolatban keresi meg a vállalatunkat, akkor a hatóság által igényelt adatokat (jellemzően név, lakcím, születési hely és idő, anyja neve, telefonszám, e-mail cím) a hatóságnak átadjuk.

Őrzésbiztonsági célú adatkezelések

A RENTBOX Kft. telephelyét kamera- és beléptető rendszer védi. A RENTBOX Kft. az Szvtv. 31.§. (3) bekezdése alapján felhasználás hiányában a rögzítéstől számított legfeljebb 3 napig őrzi a képfelvételeket a rendszer szerverein. A rendszer által rögzített képfelvételeket csak a RENTBOX Kft.  ügyvezetője és az általa meghatalmazott személyek, illetve hatósági eljárás esetén az illetékes hatóság munkatársai ismerhetik meg.

A felvételek visszanézésére vonatkozó szabályok, felhasználásának lehetséges céljai:

  • Visszanézésére kizárólag a RENTBOX Kft. ügyvezetője és az általa meghatalmazott személy jogosult, indokolt esetben és dokumentált módon.
  • Felhasználásának célja a RENTBOX Kft.  telephelyén tárolt értékek és adatok védelme (vagyonvédelem).

Indokolt esetben kérheted, hogy a rólad készült felvételt ne töröljük. Jogosult vagy továbbá az adatvédelmi megbízotthoz fordulni, amennyiben a biztonsági megfigyelőrendszer működése álláspontod szerint az emberi méltóságod sérti.

Mit tehetsz, ha kérdésed vagy panaszod van a személyes adataid kezelésével kapcsolatban?

A RENTBOX Kft. ügyvezetője Kállai Péter

Neked – a Tájékoztatóban részletezettek szerint – jogod van a RENTBOX Kft.-től kérni, hogy a rád vonatkozóan kezelt személyes adatokat megismerhesd, és azok helyesbítését, illetve – kötelező adatkezelések kivételével – azok törlését kérjed.

Amennyiben úgy gondolod, hogy személyes adataiddal kapcsolatban a RENTBOX Kft. részéről sérelem ért, panaszt tehetsz az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Telefonszám: +36 30 970 8080

E-mail cím: info@rentbox.hu

Székhely: 2022 Tahitótfalu, Almásy László utca ¼.

A személyes adatok kezelésével kapcsolatban, jogaid megsértése esetében jogod van a Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet Fasor 22/c; tel.: +36 (1) 391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlapcím: http://www.naih.hu), vagy bírósághoz fordulni. A Hatóságnál bejelentéssel bárki élhet arra hivatkozással, hogy a személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be vagy annak közvetlen veszélye áll fenn. A további jogorvoslatra vonatkozó részletes rendelkezéseket bírósághoz fordulás esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a polgári eljárásjog szabályai, adatvédelmi hatósághoz fordulás esetén az Infotv. tartalmazzák.

Javasoljuk, hogy egyéb eljárás kezdeményezését megelőzően első lépésként tegyél a RENTBOX Kft.-nél panaszt. Biztosítjuk, hogy panaszod a lehető legnagyobb körültekintés mellett, 25 napon belül megválaszoljuk és igyekszünk a problémád megnyugtató módon rendezni.